Ügyvédi segítség egy iskolaigazgatónak

Büntető ügyvéd

Egy vidéki iskola gazdasági vezetője vagyok, akit nevezzük nevén a gyereket, sikkasztással vádoltak meg, mégpedig, ismétlődően és folyamatosan elkövetett módon. Ezzel természetesen teljes mértékben nem értettem egyet és egy büntető ügyvéd segítségét kértem, mert nem voltam hajlandó azt elfogadni, hogy ilyennel vádoljanak meg.

Büntető ügyvéd feladata

Ilyen esetekben az ember először is nagyon megijed, hiszen mire lehet gondolni. Hogy valakinek szúrom a szemét és a pozíciómra áj a foga, másrészt politikai támadás állhat mögötte. Ehhez egy olyan profi büntető ügyvéd szolgáltatására lesz szükségem, aki tökéletesen tisztában van mindennel és nem tegnap kezdte a szakmáját.. Erre az ugyvedajanlo.hu oldal segítségét javasolta az igazgató, mert az a legdurvább, hogy külső helyről érkezett a támadás és természetesen névtelen feljelentést követően.

Büntető ügyvéd referenciákkal

Felmentem a honlapra és egy óra tanulmányozást követően már színtisztán átláttam, hogyan is működik az oldal, és hogyan is fogom én itt a a büntető ügyvéd kategóriában megtalálni azt, akire nekem szükségem lesz ebben az ügyben. Mert ennek az oldalnak az a lehető legnagyobb előnye, hogy a rajta szereplő ügyvédeket véleményezni lehet és ez alapján tudja eldönteni egy leendő új ügyfél mondjuk, hogy igénybe kívánja-e venni az adott ügyvéd szolgáltatását vagy sem.

Az én esetemben, ahol is a büntető ügyvéd feladatai eléggé kiterjedtek lesznek majd a véleményem szerint, ez még fontosabb volt és a lehető legkörültekintőbben kellett, hogy eljárjak. Hiszen nemcsak arról van szó, hogy megvádoltak valótlanságokkal, nemcsak az egóm, hanem a teljes, elmúlt 20 évben felépített egzisztenciámról is van szó. Amit nem hagyhatok természetesen ennyiben és az utolsó csepp erőmmel is és a büntető ügyvéd aktív segítségével azon leszek, hogy bebizonyítsuk az igazamat.

Én a tárgyalóteremből büszkén és győztesen akarok távozni. És erről sokat beszélgettem a kiválasztott büntető ügyvéd kollégáival is, akik szintén az ügyemen fognak dolgozni, hogy ezzel ők még nálam is jobban egyetértenek és felháborítónak tartják, ami zajlik körülöttem. Amikor minden részletet felvázoltam nekik, ők a maguk módján közelítették meg az ügyet és elmondták, hogy itt most a személyes sértettséget teljesen félre kell tenni és csak és kizárólag a tényekre szabad támaszkodni. Elmondták, hogy volt már egy hasonló esetük, bár annak nem volt ekkora politikai bűze, és ott könnyedén nyertek, lesöpörve minden alaptalan vádat.

Ezért nagyon örültem, hogy őket választottam, mert úgy gondolom, hogy arra a nagyon alapos tervezésre és gondosságra nekem most hatalmas szükségem van, ami belőlük árad és megmondom őszintén nagyon meg is nyugtatott a hozzám való állásuk. Amikorra elkezdődnek a tárgyalások, addigra ők tökéletesen tisztában lesznek mindennel és az ellenfél minden vádját pontról pontra fogják tudni darabokra szedni. Állok a tárgyalás elé, most már teljesen felvértezve.

Oszd meg ismerőseiddel, ha tetszettShare on Facebook
Facebook
Share on Google+
Google+
Tweet about this on Twitter
Twitter
Share on LinkedIn
Linkedin